A sevillai feria, ahogyan még nem láttad

letűnt korok fekete-fehér képein

2022. május 17. - A n n a

Ma egy néhány perces videót hoztam nektek, ami fekete-fehér képeken keresztül adja vissza nemcsak magának a vásárnak a letűnt korokban jellemző hangulatát, hanem egyúttal olyan érdekességeket is megtudhatunk belőle, amelyek a dél-andalúz város korábbi, akár mindössze több tíz évvel ezelőtti képét mutatják.
Mindjárt egy távolabbi panorámaképpel indul az összeállítás, ami kiválóan szemlélteti a korabeli vásár hangulatát: rengeteg állatot, köztük lovakat, szarvasmarhákat, szamarakat, kecskéket és juhokat lehet látni mindenütt, amint kisebb-nagyobb csoportba verődve legelnek a füves pusztán. Itt-ott fel-feltűnik közöttük egy-egy ember, akik az adott nyáj, vagy csorda pásztora, illetve a leendő, új tulajdonosa. Mint kiderül, a felvétel 1915 körül készült egy olyan vasútállomásról, ami napjainkban már nem létezik. Piacok, iskolák, és szállodák vették át a helyét annak a pályaudvarnak ahonnan egyenesen Cádizba, Málagába, de még Granadába is indultak vonatok, amelyeket szintúgy fogadott is az állomás, ami egykoron a San Bernardo negyedben állt. Nem messze, majdhogynem a közvetlen szomszédságában a ma már kis sétálóutakkal övezett, jégpályával is felszerelt, gyönyörűen parkosított Prado de San Sebastiántól, aminek látképe a több, mint 100 évvel ezelőtti állapotát tükrözi, és ahol annak idején, egészen az 1970-es évekig rendezték az áprilisi vásárokat.
Egy 1922-ben készült felvételen pedig azt látjuk, hogy még javában zajlik Sevilla ikonikus turistalátványosságának, a Plaza de Españának az építése, aminek átadására még jó néhány évet kellett várni, hiszen erre csak 1929-ben került sor. Viszont egyben az is látszik, hogy évekkel a munkálatok befejezése után, állandó jelleggel használták parkolóként területét a vásárra érkezők, akik az urbanizációs folyamatok miatt, kiszorulván az akkori el Real (de la Feria de Abril) területéről, mindinkább a közeli María Luisa parkba kényszerültek, aminek így, a vásár időtartama alatt, egy igazán kellemes, romantikus hangulatot árasztó képe lett: az emberek, plédeket terítve a hűsítő árnyékot adó dús lombkoronájú fák alá, kényelembe helyezkedtek. Voltak, akik olvastak, mások beszélgettek, vagy ettek és ittak, esetleg különféle játékokat játszottak, és rádiót hallgattak, de voltak olyanok is, akiket az üde tavaszi idő álomra hajtott. Idilli, meghitt környezet volt, amit a távolból csak egy-két lódobogás, illetve csikorgó szekér hangja zavarhatott.
Majd egyszer csak megpillantjuk a Pasarelát, a sevillai vasgyártás egyik kiemelkedő példáját, vagyis a legelső kaput, amivel az áprilisi vásár rendelkezett. Hatalmas ívelt szerkezetének köszönhetően nyugodtan áthaladhattak alatta a lovas fogatok, rajta keresztül pedig, az emberek sétálhattak át az egyik oldalról a másikra ott, ahol napjainkban a Don Juan de Austria nevet viselő körforgalom áll, közepén a Négy Évszak szökőkúttal (la Fuente de las Cuatro Estaciones), fontos kapcsolódási pontot teremtve a feria helyszínét adó Prado de San Sebastiánnal. A monumentális építmény egyik érdekessége, hogy a Párizsban található Eiffel-torony ihlette, és az 1896-os vásárra át is adták, ám 25 évvel később elbontották. Elemeit a helyi vastelepre szállították, emlékét pedig egy azóta is tartó hagyomány őrzi, miszerint évente újabb és újabb kapuval, főbejárattal (Portada) nyűgözik le a vásározókat. Egyik évben egyébként volt, hogy három ugyanolyan kapuja is lett a vásárnak, de ez a későbbi időkben egyáltalán nem volt jellemző. Általánosságban azonban elmondható, hogy akkoriban egyaránt hajthattak át alatta a motorok, mopedek, autók, miként a lovas fogatok. Ma már viszont tudjuk, hogy ez utóbbiakon kívül semmilyen másik jármű használata nem megengedett a vásár területén.
Azon a vásáron, amelynek a legeslegelső dátumait leszámítva nincs, és nem is lesz fix időpontja, hiszen minden évben a húsvéti szenthét (Semana Santa) időpontjától függ, így noha áprilisi vásárnak hívják, nem ritka, hogy május havában tartják, amivel már a korábbi korokban sem értett egyet mindenki. Jól látjuk ezt egy 1943-as felvételen, amelyen az egyik legnépszerűbb caseta, az "ER 77"-es bejáratát kapták lencsevégre, rajta a következő felirattal: "Ez a baráti társaság még csak próbaképp sem fogadja el, hogy szeretett áprilisi vásárunkat májusban tartsák!". Ám ez ellen nem nagyon lehetett mit tenni, hiszen mindig az volt, és továbbra is az a fő cél, hogy a vásár ne ütközzön más, a város életében fontos ünnepekkel, rendezvényekkel. Ez a stand egyébként még két dologról legalább híres volt: az egyik, hogy mindig adott a belső dekorációra, amit évente változtatott, illetve, – ahogyan azt egy későbbi képen is látni –, állt benne egy csigás kút, aminek nem is a szerkezete a különlegessége, hanem az, hogy nem vizet lehetett belőle kimerni, ahogyan azt az efféle, és a hozzá hasonló kutaktól megszokhattuk, hanem helyi gazdálkodásból származó fehérbort. Meg kell hagyni, ötletes megoldás volt. A sátor neve egyébként nem elírás: az alapítók ugyan valóban azt a megnevezést adták a sátornak, hogy "A 77-es", lévén, hogy a városi tanács 1927-ben a sorban következő, vagyis a 77. sorszámú caseta felállítására adott engedélyt, ám az, mégsem a jól megszokott spanyol nyelvhasználattal került elnevezésre, hanem a helyi, andalúz nyelvjárással élve. Ezért nem hívják úgy, hogy "El 77", hanem "Er 77", hiszen az "er" mind a beszélt, mind pedig az írott andalúz dialektusban a hímnemű határozott névelő, vagyis az "el" megfelelő alakja, bár jóllehet, hogy napjainkra ez a különbségtétel mindinkább kiveszett, és csak elvétve találkozhatunk vele.
Még a kis házacskáknál maradva: láthatunk egy igencsak egyedi kialakításút is, ami 1946-tól egészen 1955-ig működött. Ez csak és kizárólag arra volt specializálódva, hogy a vásár időtartama alatt, délelőttönként különféle bika-játékokat, versenyeket és viadalokat rendezzen. Kialakítása éppen ezért olyan volt, mint egy stadioné, csak lényegesen kisebb volt a maiaknál, jóval kevesebb férőhellyel.
Ezenkívül láthatjuk, hogy miként készültek annak idején a finom fánkok, vagy megfigyelhetünk egy-egy díjazottat, aki ruhájával, szekerével, lovaival, vagy épp kis házával tűnt ki a többi közül. Viszontláthatjuk a korabeli ruhákat, amik közül van, ami mára már igencsak kiment a divatból, de van olyan is, ami továbbra is hódít, csak legyen fodros, és pettyezett. Láthatjuk továbbá azt is, hogy olyan neves emberek is megfordultak a vásáron, mint például Grace Kelly, a színésznőből lett monacói hercegné, vagy Luisa de Orleans, Spanyolország egykori hercegnője, aki lóháton, a gyerekeivel látogatott ki az 1927-es vásárra.
De hogy miért éppen a sevillai feria lett a legismertebb spanyol vásár? Hiszen jól tudjuk, hogy nem ez az egyetlen tavaszi vásár Andalúziában. Befejeztével ugyanis szinte egy időben megkezdődik a jerezi, lóvásárnak is nevezett feria, amire nem sokkal később a május végén rendezendő córdobai mulatság, majd a már nyárba nyúló granadai, illetve málagai feria következik, végül pedig a július utolsó hetében kezdődő, és augusztusban folytatódó huelvai vásár zárja a sort, feltéve, ha a nagyobb andalúz városok vásárait veszem csak alapul. Hiszen ezeken kívül még, sok másik városban, kisebb településen találkozhatunk a sevillaihoz hasonló áprilisi vásárral, sőt, néhány éve az olyan nagyvárosok is, mint például a főváros, Madrid, vagy a katalán metropolis, Barcelona, és a keleti parton elterülő Valencia is megrendezi a maga, andalúz hagyományokat felölelő, és a lehetőségeihez mérten megvalósítható vásárát. Ekkor ugyanúgy ellepik az utcákat a hagyományos flamenco ruhába öltözött nők, asszonyok, férfiak és gyerekek, akik a vásár helyszínéül kijelölt helyre, legtöbbször egy nagyobb, erre a célra is szolgáló rendezvényközpontba igyekeznek, ahol hasonló hangulatot teremtve, egyedi, jellegzetesen andalúz dekorációval, ételekkel, italokkal, és összetéveszthetetlen flamenco dallamokkal várják a szórakozni vágyókat. Ám a kérdésre felelvén, talán azért, mert Sevilla Andalúzia központja, tartományának a székhelye, s mint ilyen, már a korábbi időkben is sok látogatót vonzott, legyenek ők egyszerű turisták, üzleti szándékkal érkező kereskedők, vagy híres filmcsillagok, hercegek, és hercegnék, akik mindinkább hírét vitték, és egyúttal felkapott hellyé tették a sevillaiak által csak a világ legszebb városaként emlegetett dél-andalúz várost, annak minden hagyományával, így többek között a Feria de Abril ünnepével, és kultúrájával együtt.