"España, el bello país del vino y de las canciones".
Spanyolország, a dalok és a bor szép hazája.
(Goethe, Faust, I. könyv)

A 18-19. században alkotó német író, Johann Wolfgang von Goethe, nem véletlen, hogy Mefisztó alakján keresztül Spanyolországot említette, hiszen a korát megelőző időkben különösen fellendült a spanyol borok iránti kereslet, köszönhetően a Sevillával folytatott tengeri kereskedelemnek.* Mindez pedig elősegítette, hogy a világ minden tájára jusson az édes nedűből, ezzel alapozva meg máig tartó hírnevét és helyét a napérlelte borok rangos névsorán.
Ám még jóval ezek előtt az idők előtt, az ókori Római Birodalom idején, amikor még az Ibériai-félszigetet Hispānia névvel illették, kiemelkedő bortermesztéséről adott tanúbizonyságot Baetica, az egykori római provincia, ami alapvetően a mai Andalúzia és Extremadura területének egy igen jelentős részét alkotta. Nevét a Betis folyóról kapta, amit napjainkban az Andalúziát keletről nyugatra átszelő, majd az Atlanti-óceánba torkolló Guadalquivir néven ismerünk. Területe, a különösen kedvező éghajlati és domborzati viszonyoknak köszönhetően lehetővé tette, és mind a mai napig lehetővé is teszi, hogy különlegesen finom, gazdag ízvilágú, karakterisztikus borok szülessenek e termékeny régióban. Azon a területen, ahová még maguk a föníciaiak juttatták el a szőlőművelés hagyományát és az olívatermesztés tudományát.
Jelenleg az andalúz tartományból, 9 oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel bíró (D.O.P.), és 16 oltalom alatt álló földrajzi jelzésű (I.G.P.) borvidéket ismerünk, amelyek között egyaránt találni édes vöröset, aranyló fehéret, gyöngyöző rozét adót, miként az ízletes likőr-, és desszertborok széles választékát is kóstolhatjuk. Tehetjük mindezt úgy, hogy megkoronázzuk érkezésünk estéjét, vagy távozásunk előestéjét, ám ha ennél valamivel többre vágynánk, akkor részt vehetünk olyan népszerű borturisztikai eseményeken is, mint például a legnépszerűbb pincészetek, emblematikus birtokok, avagy haciendák látogatása, ahol a különféle borok kóstolása mellett vezetett túrákon ismerkedhetünk meg az adott szőlészettel, borászattal. Nem egy esetben azonban olyan kulturális programokkal egybekötve ízlelhetünk egy-egy pohár bort, mint egy élvezetes flamenco-est, vagy egy lenyűgöző lovas show. Sőt, ha borászati szempontból az év legnagyobb és legfontosabb eseményére, a szüret idejére időzítjük utazásunk, akkor szeptember elejétől kezdődően számos helyi fesztiválon is részt vehetünk, ahol akár még az első préselésű mustot is megkóstolhatjuk. Az egyik legismertebb ilyen fiesta, a két hétig tartó jerezi vendimia ünnepe, ami az egyik legrégebbi hagyomány Spanyolországban. Idén már 75. alkalommal rendezték meg a nagyszabású eseményt, amelynek – mint minden hozzá hasonló ünnepségnek –, a legfőbb pontja a szőlőpréselés, amit a fejlett technológia ellenére, a hagyományokhoz híven lábbal végeznek, így adózva annak a sok ezeréves tradíciónak, amit még a kezdeti civilizációk idejéből ikonográfiákról, freskókról, mozaikábrázolásokról, festményekről, és római kori mezőgazdasági könyvekből, fennmaradt iratokból ismerünk.
Ha területenként akarjuk elkülöníteni a fent említett vidékeket, akkor érdemes mindjárt a cádizi térségnél maradni, hiszen ott találhatjuk egyfelől az egyik legrégebbi D.O. Jerez-Xérès-Sherry, másfelől a D.O. Manzanilla-Sanlúcar de Barrameda névvel fémjelzett eredetvédett borokat, amelyek közül az első megjelölés alatt ugyanúgy találkozhatunk a telt likőrborok mellett édes vörös-, miként száraz fehérborokkal is, ám ezzel ellentétben a második megnevezés alá tartozók csak fehérborok lehetnek, eltérő érlelési idővel. Továbbá, fontos különbség a kettő között, hogy bár pontosan ugyanazt a földrajzi termőterületet fedik le, a D.O. Manzanillát mindig Sanlúcar de Barrameda pincészeteiben érlelik, mintegy 25 km távolságra északnyugatra Jerez de la Frontera városától, gondosan figyelve arra, hogy az Atlanti-óceán nedves levegője beindítsa az érlelés folyamatát, ami által egy vékony, de egybefüggő élesztőréteg keletkezik a tölgyfahordókban tárolt bor felszínén, így védve azt az oxidációtól. A végeredmény pedig önmagáért beszél, hiszen egy kellemesen selymes, könnyedebb bort kapunk némi gyümölcsös, sokszor a kamillára és a mandulára emlékeztető ízzel.
Nem messze ettől a térségtől, mondhatni, hogy közvetlen szomszédságában északra, Huelva megyében készítik az ugyanilyen régmúltra visszatekintő D.O. Condado de Huelva jelölés alá tartozó borokat, amelyek között szintén számos fajtával találkozhatunk, és amelyeket több különböző szőlőfajtából állítanak elő, hiszen ha fehérborokról beszélünk, akkor azok többek között egyaránt készülhetnek a híres spanyol Palomino vagy Pedro Ximénez fajtákból, miként a francia Sauvignon Blanc vagy Chardonnay fajtákból; ha pedig vörösborokról van szó, akkor sok esetben a francia Merlot vagy a Cabernet Sauvignon, illetve a spanyol Tempranillo adja a két (Crianza), három (Reserva), de adott esetben akár öt évig is érlelt (Gran Reserva) nedű alapját. Nem is olyan régen pedig, 2018-ban egy újabb jelöléssel is gazdagodott a terület D.O. Vino Naranja del Condado de Huelva címen, ami alá egyértelműen azok, a régióban gyártott ízletes borok tartozhatnak, amelyeket narancshéjjal ízesítenek. Ezek nem tévesztendők össze a hazánkban is ismert narancsborokkal, hiszen azok minden esetben más eljárással készülnek: a hagyományos fehérbor-előállítással ellentétben ugyanis egy különös összjátéknak köszönhetően válik narancsos színezetűvé az aranylón csillogó nektár, lévén hogy nem választják el a szőlő nedvét annak héjától sem pedig magvaitól, ám semmilyen más kapcsolat nem mutatkozik az egzotikus gyümölccsel. Ellenben, a spanyol édes fehér narancsbor valóban tartalmaz hozzáadott narancsot, pontosabban narancshéjjal érlelt boralkoholt, amivel a minőségi alapbort dúsítják egy meghatározott ponton, majd ezt követően, hasonlóan a fent már látottakhoz, tölgyfahordókban érlelik tovább még legalább két évig.
Továbbhaladva, de még mindig a kanyargó Guadalquivir folyó mentén járva, közel a lápos, mocsaras természetvédelmi területekhez, amelyek alkotják a sevillai térség dél-alsó vidékét, fehéren ragyogó homokos, köves talajból szőlőültetvények egész sora tűnik fel a lankás dombvidéken. Ott, ahonnan csupán csak egyetlen egy eredetmegjelöléssel rendelkező borvidéket tudunk kiemelni, méghozzá a Lebrija nevű kisváros szélében találhatót, D.O. Lebrija megnevezéssel. Itt csak egyetlen egy család, a González Palacios família foglalkozik bortermesztéssel. Pincészetük ugyan már 1960 óta működik, ám a nemzetközi szinten is elismert tanúsítványukat csak valamivel több, mint tíz éve, 2010-ben szerezték meg. Két pincéjükben, amelyekben egyaránt lehet szervezett sétákon és borkóstolókon részt venni, ugyanúgy megtalálhatók a testesebb vörösborok, amik elsősorban a különféle húsételekhez illenek jobban, miként a könnyedebb fehérborok, amik bármilyen halétellel, tenger gyümölcsével kiválóan szolgálhatók. Kínálatukban muskotályborok is szerepelnek: egy száraz fehérbor, és egy édes mazsolabor, ami egyúttal egyfajta tisztelgés is a híres sevillai költő, Gustavo Adolfo Bécquer, a spanyol romantika meghatározó alakjának az emléke előtt.
S, ha már szóba kerültek a muskotályborok, érdemes ellátogatnunk Málaga régiójába, ahol a magaslati hegyi levegő és a Földközi-tenger párás, sós levegője egyaránt fontos szerepet játszik abban, hogy az egyik legaromásabb, kiváló minőségű édes muskotályok néhány szelet andalúz sajt kíséretében egy tökéletes aperitifnek bizonyuljanak. Ezek azonban sokszor igencsak telt, testes borok. Alkoholtartalmuk elérheti, de meg is haladhatja a 20%-ot. Természetesen ennél könnyedebb, lágyabb borokkal is találkozhatunk a régión belül, amiknek az alkoholtartalma 10-15% között mozog. Míg az előbbiek a D.O. Málaga jelzés alá tartoznak, addig az utóbbiak a D.O. Sierras de Málaga felirat alatt találhatók, de nagyon sok esetben előfordul, hogy egy-egy palackon mindkét jelzés szerepel D.O. Málaga - Sierras de Málaga címen, lévén hogy pontosan ugyanazt a termőterületet fedik le azzal a további különbséggel, hogy az utóbbi jelölés alá tartozó borok esetében többféle szőlőfajtából van lehetőség az előállításra, s így számos másik bort, akár még habzó rozét is kérhetünk tengerparti vacsoránk mellé.
A sós tenger illatát, és a tiszta hegyi levegőt magunk mögött hagyva, a szárazföld belseje felé haladva, ahol a táj ismét egy új arcát mutatja, végeláthatatlan olajfaligetek egész sora után szemünk elé tárulnak a déli perzselő napsütésnek kitett, gondosan művelt szőlőültetvények, amelyek ugyanolyan hófehéren vakító kissé homokos, mészköves talajból merednek az égnek. Córdoba egyetlen oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező borvidéke ez, ami elsősorban Montilla és Moriles településeket köti össze egymással. Innen ered a megnevezés is: D.O. Montilla-Moriles. Érdekesség, hogy az innen származó borok rendkívüli módon hasonlítanak a D.O. Jerez-Xérès-Sherry névvel ellátott testvéreihez. Ízesek, aromásak, gyümölcsösen édesek, amelyek kiválóan illenek egy délutáni estebédhez. Csupán csak azért nem nevezhetőek sherrynek, mert annak kizárólagos használata csak a jerezi térséget illeti meg.
Végül pedig, az egyik legújabb D.O.P. jelölés alá tartozó vidéket, Granada megyéjét említem, ahol nem igazán lehetne külön régiókat, sem pedig településeket kiemelni**, mivel a teljes terület, D.O. Granada néven, besorolást nyert az oltalom alatt álló eredetmegjelölés alá tartozó vidékek kategóriájába. Ugyanakkor mégsem árulhatja minden helyi termelő a termékeit e cím alatt, mivel a szabályozás szigorúan rögzíti, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a neves pecsét tulajdonosaivá válhassanak. Így, a jelenleg nagyjából 60 borászat közül valamivel több, mint 20 pincészet tartozik a megnevezés alá, amelyek mindegyikének több különlegessége is van. Egyrészt, a szőlőtőkék kivétel nélkül domboldalakra, lejtőkre, teraszokra lettek telepítve, méghozzá nem is akármilyen magasságban: sok közülük ugyanis a tengerszint feletti több, mint 1000 méteres magasságban található. Így egyfelől ennek, másfelől pedig annak köszönhetően, hogy Granada területe az egyik legdélebbi régió egész Európában, kimagaslik a napsütéses órák számában, ami a szőlő sikeres termesztésének elengedhetetlen feltétele. Ennek ellenére azonban mégis lassabban érik az itteni termés, hiszen a Sierra Nevada hosszan elnyúló égbe magasodó vonulata közrejátszik a nagy napi hőingások kialakulásában, ezért nem ritkán látni, hogy bizonyos borászatok még októberben is javában szüretelik az adott év legfrissebb nedűjéhez a mézédes gyümölcsöt. Aminek egyik őshonos fajtáját egyébként, az ún. Vijiriega fehérborszőlőt kitartó és fáradtságos munkával ugyan, de sikerült visszatelepíteni a 19. század végén pusztító filoxéra-járvány után, és még napjainkban is nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az akkoriban kihalt eredeti spanyol fajtákat, mint pl. Cayetana Blanca, újra meghonosítsák a régióban, s felhasználhassák olyan értékes nedűkhöz, amelyek kellemes utóízt hagyva maguk után, szép emlékkel társulhatnak utazásunkhoz.

Megjegyzések:
* A sevillai kikötő Spanyolország egyetlen tengeri-belvízi kikötője.
** Létezik azonban egy alzóna ezen a térségen belül, ami az alpujarrai és a contraviesai hegyek közti területet jelöli.

Képek:
(1. és 4.) pixabay.com; (2.) A jerezi szüret-ünnep legelső plakátja, 1948-ból. (3.) Michael Gaylard / CC BY 2.0; (5.) Manuelgarciaes / CC BY-NC-ND 2.0; (6.) Víctor Fernández Salinas / CC BY 2.0; (7.) J.M.Grimaldi / CC BY-SA 2.0