Emlékszem, amikor még kicsi voltam és először hallottam egy spanyol szót, egy spanyol mondatot, egy élő beszélgetést a magyar szinkron hátterében; emlékszem a pillanatra, amikor először hallottam egy spanyol nyelvű dalt felcsendülni a tv-ben, mint az egyik dél-amerikai telenovella főcíme, ami az első rész után a kedvencemmé vált, s amit azóta csak újabbak és újabbak követtek.. Már valamivel több, mint 20 év telt el, de a lelkesedésem és a spanyol nyelv iránti szeretetem nemhogy nem apadt, hanem az idő előrehaladtával csak nőttön-nőtt. Meg akartam tanulni. A részévé akartam válni, s hagyni, hogy ő maga is a részemmé legyen. Ugyanannak a közösségnek a tagja szerettem volna lenni, akik beszélik a nyelvet, akik megértik egymást. Mindent tudni akartam. Mindent érteni akartam. Tudni, hogy mi mit jelent; hogy miről szól egy-egy dal; tudni és használni, hogy hogyan is működik maga a nyelv; megérteni és lefordítani egy újságcikket, vagy épp elolvasni egy könyvet; megnézni egy filmet vagy egy részt egy adott sorozatból méghozzá eredeti nyelven. Ismerni a szavakat, a kifejezéseket és azt a hatalmas és átfogó nyelvi gazdagságot, ami jellemzi ezt a nyelvet. Teljesen elvarázsolt, rabul ejtett és azóta is fogva tart. Nem is tudom, talán a hangzás, a dallam, a kiejtés volt az, ami ennyire mély benyomást tett rám már rögtön a legelső pillanatban. Viszont mindaz, ami akkoriban csak egy gyerekkori álom volt a számomra, mára már valósággá vált: idővel elsajátítottam a nyelvet. Már tudom, hogy miről szól egy-egy dal; tisztában vagyok a nyelv szabályaival, amelyeknek alkalmazása sem okoz gondot; megértem és gond nélkül fordítom le az újságcikkeket, el tudok olvasni egy könyvet vagy épp azon kapom magam, hogy minden további nélkül nézek egy filmet vagy sorozatot. Számomra ez azért is jelent ilyen sokat, mert nekem a spanyol olyan volt, mint másoknak az angol vagy a német: az első élő idegen nyelv. Viszont mindennek ellenére úgy gondolom, hogy sohasem lehet igazán a végére érni, nem lehet megtanulni valamit, ami állandó alakulásban van a mindennapi beszédnek köszönhetően, arról nem is beszélve, hogy megannyi kifejezés, szófordulat, szinonima vagy antonima, éppen akkor bukkan fel, amikor nem is direkt módon tanuljuk a nyelvet, hanem akkor, amikor leginkább észre sem vesszük, hogy épp nyelvet tanulunk. Ezért is hoztam létre ezt a blogot. Szeretném átadni mindazt, amit megtanultam; mindazt, ami mások számára is hasznos lehet, és éppolyan nagy segítséget nyújthat, mint ahogy nekem nyújtott. Szeretnék létrehozni egy helyet, egy kis zugot, ahol a nyelv és a kultúra egyaránt jelen van, mert szeretnélek Titeket is segíteni abban, hogy megkönnyítsem a spanyol nyelv elsajátítását, vagy, hogy csak élvezetesebbé, színesebbé, érdekesebbé tegyem annak tanulását olyan anyagokkal és ismeretekkel vagy feladatokkal, amik egyaránt lehetnek szórakoztatóak és hasznosak a számotokra. Ezt a blogot egy kis saroknak képzeltem el, egy olyan kis zugnak, mint amilyen egy csendes, szebbnél-szebb virágokkal illatozó andalúz kert, ahol egy kisebb-nagyobb kovácsoltvas asztalkát látni körülötte néhány székkel, mely egyik oldalán, a fal mellett, egy kis szökőkút csobog megannyi szín és illat közepette. Egy hűvös, de nem túl árnyékos hely ez, ahová az ember szívesen tér be egy forró nyári délután, hogy megpihenjen és újult erővel folytassa útját, ami még előtte áll. Minden egyes virág a fehérre meszelt falon csüngő színes kaspóban egy-egy morzsája a tudásnak, amit magában rejt az AndalúzKert. :) Lenne kedved neked is velem tartani és felfedezni ezt az élettel teli világot? Lehetsz állandó olvasó, vagy alkalmanként vissza-visszatérő vendég, vagy csak egy kíváncsi utazó, de bármelyik is légy mind közül, azt kívánom, hogy érezd jól magad, amíg itt jársz és találd meg azt, amiért jöttél. Kellemes időtöltést és jó tanulást kívánok!