Talán az egyik leggyakrabban feltett kérdés, amivel egy idegen nyelv tanulása során találkozhatunk a következő: milyen nyelveket beszélsz?, azaz: ¿qué idiomas hablas? Ebből pedig egyenesen következik az a sokat emlegetett másik, ami ott szerepel minden könyvben, legyen szó egy nyelvtankönyvről, vagy útikönyvről, vagy esetleg csak egy turistáknak készült térképről: ¿hablas español?, azaz: beszélsz spanyolul? Ám magában a kérdésben, miként a rá adott válaszban, pl.: „Sí, hablo español.”, vagyis „Igen, beszélek spanyolul.”, nem szerepel semmilyen másik szó az hablar – beszélni ige után, és az español – spanyol szó előtt, ami arra engedne következtetni, hogy a magyarban használatos -ul/-ül raggal kellene fordítani magát az adott nyelvet, holott miként sok másik nyelvben, így a spanyolban is lenne és van is rá szócska, méghozzá az "en" elöljárószó képében. Sőt, ismerünk és tudunk is olyan eseteket, amikor anélkül, hogy mondandónk lényegi jelentése megváltozna, kitesszük, mert ki kell tennünk az 'en' elöljárószót, illetve olyan esetekről is van tudomásunk, amikor a hímnemű határozott névelő (el) kerül kitételre a két szó közé. Ám, hogyha mindhárom alak egyaránt helyes és használatos, akkor vajon mennyiben azok? Van-e bármilyen, akárcsak egy árnyalatnyi különbség is közöttük? Vagy mindhárom alakot mindenkor ugyanúgy használhatjuk? Vizsgáljuk meg közelebbről!
Először is, a szabály úgy szól, hogy felelvén a ¿qué idiomas hablas?, vagy az ¿hablas español? kérdések valamelyikére nem szükséges, sőt mi több, egyáltalán nem is kell kitenni semmilyen másik szócskát a kérdéses szavak közé, mivel figyelembe véve az adott esetet, a beszélni ige önmagában maga után vonja azt a feltételezést, hogy csak és kizárólag nyelvekről lehet szó. Nyelvekről, amiket tudunk, vagy azért, mert az anyanyelvünk, vagy azért, mert a későbbiekben elsajátítottunk, tehát birtokában vagyunk egy bizonyos tudásnak, ami még ha nem is teljes, de részleges ismeretnek mindenképp mondható. Így helyesen úgy válaszolunk, ha azt mondjuk, hogy "hablo español", több nyelv esetén pedig felsorolásszerűen: „hablo español, francés e italiano”.
Ám, hogyha már azt akarjuk kifejezni, hogy mi magunk, vagy valaki más melyik nyelvet mennyire, milyen mértékben beszéli, akkor választhatunk, hogy az előbbinek megfelelően elhagyjuk, vagy kitesszük az „en” elöljárót, hiszen mindkét forma egyaránt helyes és használatos, pl.:

Elena habla italiano bastante bien, pero habla inglés muy mal.
Elena elég jól beszél olaszul, de nagyon rosszul beszél angolul.

Elena habla bastante bien en italiano, pero habla muy mal en inglés.
Elena olaszul elég jól beszél, de angolul nagyon rosszul (beszél).

De előállhat egy olyan szituáció is, amikor nem az a kérdés, hogy az egyes nyelveket milyen mértékben beszéljük, hanem hogy a tanult és tudott nyelvek közül éppen melyiket, mire használjuk. Tehát történesen előfordulhat, hogy több nyelv ismerete közül csak egyetlen egyre van éppen szükségünk ahhoz, hogy megértsenek minket, így tehát ebben az esetben sem az a kérdés, hogy pontosan hány nyelvet is tudunk, hanem hogy az ismert nyelvek közül adott esetben melyiken kommunikálunk, ahogyan azt Elena is teszi a különböző helyzetekben, hiszen:

(Ella) habla en francés con su amiga, pero habla en español con su marido.
(Ő) franciául beszél a barátnőjével, de spanyolul beszél a férjével.

Jól látható tehát, hogy mindebből nem derül ki, hogy Elena pontosan milyen nyelveken is tud beszélni, vagy, hogy egyáltalán milyen nyelvismeretei vannak, csak annyit tudhatunk meg belőle, hogy az adott helyzetekben milyen nyelveken kommunikál, de mindez nem zárja ki, miként nem is veszi adottnak, hogy csak és kizárólag ezeknek a nyelveknek lehet a birtokában, hiszen még számtalan másik nyelvet is tudhat.
Most pedig, hogy mindezt már tisztáztuk, nem marad más hátra, mint a harmadik, és egyben utolsó előfordulása az 'hablar algún idioma', vagyis a valamilyen nyelvet beszélni alaknak, amikor is azt láthatjuk, hogy: María habla el español, vagyis hogy: María beszéli a spanyolt. Ami még így, magyarul is kissé furán, szokatlanul hangzik, hiszen mondatunk akkor lehetne valamelyest kedves a fülünk számára, ha így szólna: María beszéli a spanyol nyelvet, vagyis: María habla el idioma español. Merthogy, ebben az esetben ugyan igaz az a szabály, ami a magyar nyelvben is megtalálható, nevezetesen, hogy a melléknevet főnevesíthetjük a névelő, jelen esetben a hímnemű határozott névelő (el) segítségével, mégis fontosnak tartom külön kiemelni, hogy az 'español' szó a spanyol mondatban nem mint főnév, hanem mint melléknév jelenik meg, így az 'el' névelő voltaképpen visszautal a kérdésben, jelen esetben a ¿qué idiomas habla?, milyen nyelveket beszél?-ben szereplő tárgyra, vagyis magára a nyelvre, lévén, hogy az 'idioma' szó hímnemű: el idioma – a nyelv → los idiomas – a nyelvek. Nézzünk meg egy másik példát is!

– ¿Qué idiomas hablas, Federico?
– Hablo italiano muy bien, pero no hablo bien el (idioma) español.

– Milyen nyelveket beszélsz, Federico?
– Nagyon jól beszélek olaszul, de nem beszélem jól a spanyol (nyelve)t.

Vagyis, ha valaki nekünk szegezi a fenti kérdést, és hasonlóképp válaszlunk, mint ahogyan azt Fede is tette mondatának a második felében, és esetlegesen még ki is hagyjuk az 'idioma' szót, akkor azzal egyértelműen tudatjuk a másikkal, hogy a kérdéses nyelvet még tényleg csak épphogy törjük, vagyis nem beszéljük még olyan jól, ahogyan azt egy anyanyelvi beszélő tenné. Természetesen ettől függetlenül megértik a mondandónkat, de érdemes tudatosítani, hogy helyesebb, ha a feltett kérdésre úgy válaszolunk, ahogyan azt válaszának az első részében is láthattuk; ha pedig tehát azt szeretnénk valakinek a tudtára adni, hogy pontosan hány, és milyen nyelveket is beszélünk, akkor ugyanúgy, ahogyan azt a poszt legelején is láthattuk, nem kell kitennünk semmilyen szócskát az hablar ige után ahhoz, hogy a feltett kérdésre helyesen válaszoljunk.