"El mediterráneo acaba donde el olivo deja de crecer".
"A mediterráneum térsége ott ér véget, ahol olajfa nem nő már".
(Georges Duhamel)

Tudjuk, hogy az olívaolaj mennyire meghatározó, s egyben elengedhetetlen alapeleme nemcsak a spanyol, hanem általában véve a mediterrán konyhának; tudjuk, hogy eljárásmódját tekintve többféle olajról beszélhetünk, akárcsak akkor, ha a szinte megszámlálhatatlan mennyiségű olajbogyó fajtából készült olajokat szeretnénk sorra venni, illetve beszéltünk már a szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásairól is. Ám arról még nem esett szó, hogy vajon honnan származik az olívaolaj?
Vajon a spanyolok voltak azok, akik a világon elsőként állították elő ezt a finom és értékes növényi nedűt, vagy esetleg valamelyik másik mediterrán nép nevéhez fűződik? Hiszen, nem elhanyagolható az a tény, miszerint az Ibériai-félszigeten elterülő ország a világ olívatermelésének mintegy felét teszi ki, s csak utána következnek olyan országok, mint Olaszország vagy Görögország. Ám, hogyha mégsem a spanyolok voltak azok, akik először sajtolták az olívaolajat, akkor vajon hogyan, s mikor vált Spanyolország világelsővé olajbogyó, s ezáltal olívaolaj termelésben?
Mindenekelőtt, talán érdemes megjegyezni, hogy maga az olajfa már jóval azelőtt létezett a Földön, hogy az emberiség megjelent volna, legalábbis erre engednek következtetni olyan fosszilis leletek, amelyek már több, mint 20 millió évesek. Ám, hogy ennél valami kézzelfoghatóbbat is mondjak, illetve olyat, ami egy kicsit közelebb vihet minket a kérdések megválaszolásához, nézzük meg az olívaolaj spanyol megfelelőjének ("aceite de oliva") az etimológiáját. Ekkor ugyanis azt fogjuk látni, hogy két, egymástól eltérő eredet húzódik szavainak a jelentése mögött: egyfelől, ott van az ógörög eredetre visszavezethető "oliva" (ελαια) szó, ami később a latin nyelvhasználatban "ōleum"-ként élt tovább, s ahonnan mind a mai napig sokféle nyelvben megtalálható, gondoljunk csak az angol "oil", vagy a német "öl" szavakra. Ezek mindegyike egyaránt olajat jelent, ellentétben a spanyol szóhasználattal, ahol magának az olajbogyónak, az olívának a jelentésével bír, így azt mondhatjuk, hogy az "oliva" a szélesebb körben elterjedt "aceituna" szó szinonimája. Másfelől pedig, egyesek úgy gondolják, hogy az "aceite", miként az előbb említett "aceituna" is, a VIII. és a XV. század között, az al-Andalus idején beszélt arab dialektusból származik ("azzayt"), míg mások a tisztán arab "az-zait" szóra vezetik vissza annak eredetét. Bárhogy legyen is, s bármely forma ("azzayt"/"az-zayt"; "azzait"/"az-zait"; "al-zayt", vagy éppen "al-zait") adja is a szó alakját, lényegi jelentésén mit sem változtat: egyaránt értették ugyanis magára a gyümölcsre, miként a bogyókból kinyert olajra szerte Észak-Afrikában, legyen szó Libanonról, Szíriáról, vagy éppen Egyiptomról.
Ez utóbbi ország pedig azért fontos a számunkra, mert az első rendelkezésünkre álló dokumentumok és régészeti leletek alapján azt mondhatjuk, hogy Kr.e. 2000 körül az ókori Egyiptom területén élő emberek voltak azok, akik a világon elsőként állították elő az olívaolajat. Sőt, nemhogy kinyerték az aranylón csillogó nedűt a gondosan és kemény munkával leszüretelt gyümölcsből, de még olykor viszontagságos tengeri utakon el is szállították a Mediterráneum legkülönbözőbb pontjaira, így kereskedve elsőként az értékes termékkel. Elsősorban azonban nem élelmiszerként tekintettek rá, tehát nem az ételek elkészítéséhez használták, ahogyan napjainkban leginkább szokás, hanem ugyanúgy, mint más növényi olajok esetében, a kozmetikában és a gyógyászat területén alkalmazták, miként vallási, rituális felhasználása is ismert volt. Igazi, természet adta kincsnek tartották, ahogyan az olajfa minden részét, s ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy sokszor ábrázolták szarkofágokon, de jelentősége abból is kitűnik, hogy Ízisznek, az egyik legfőbb egyiptomi istennőnek azt a feladatot tulajdonították, miszerint meg kell tanítania az embereket az olajfa megfelelő termesztésére és gondozására ahhoz, hogy olajbogyóban, s így olívaolajban sohase szenvedjenek hiányt.
Európában, Kréta szigetén az igen fejlett minószi civilizáció idejéből, azon belül is csak az időszámításunk előtti 1400-as évektől kezdődően ismerünk olyan, agyagból készült edényeket – kancsókat és amfórákat egyaránt –, amelyek az olívaolaj tárolására és szállítására is alkalmasak voltak, így joggal feltételezhetjük azt, hogy a két korai civilizáció kereskedelmi kapcsolatban állt egymással, vagyis az egyiptomiak lehettek azok, akik voltaképpen megmutatták, és tovább is adták egy másik kultúrának az olívaolaj előállítását, amit később a görögök csak tökéletesítettek. Nemcsak az előállítás minősége javult, hanem az olaj felhasználási területe is bővült, noha ugyanúgy alkalmazták különféle kozmetikai szerek, például parfümök alapanyagaként, vagy a száraz bőr hidratálására, miként a láz csillapítására és a sebek fertőtlenítésére, ahogyan azt az ókori egyiptomiak esetében láthattuk, ám immáron megjelent a mindennapokban is, mivel az ételek elkészítéséhez is gyakorta használták. Ezt azonban csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak, mert igazi különlegességnek, s így, egy drága alapanyagnak számított. Ettől fogva azonban még nagyobb tisztelet és kultusz kezdte övezni az olajfát, s annak termését a hellén kultúrában, ami abból is jól látszik, hogy a későbbi korok kézműves, fazekas termékein is sokszor ábrázolták, ahogyan sok aranyból készült ékszer is egy-egy olajfaágat formáz, illetve, azt se felejtsük el, hogy az olimpiai játékok során a győztest egy olajfa ágából font koszorúval jutalmazták.
Később azonban, az ókori Római Birodalom terjeszkedésével egy időben, a Kr.e. II. és III. század környékén, az olívaolaj már egynek számított a legfőbb és legalapvetőbb élelmiszerek közül, ami nem hiányozhatott szinte egyetlen háztartásból sem, így ezekben az időkben számottevően megnőtt iránta a kereslet, amit – birodalmuk nagyságából adódóan – leginkább az ókori rómaiak tudtak kielégíteni. Természetesen a technikai fejlődés is nagyban segítette őket, hiszen ismerünk olyan római kori, kőből készült őrlőmalmot is, amelyet már állatok hajtottak annak érdekében, hogy még finomabb, lágyabb és selymesebb olajat tudjanak előállítani, illetve, hogy növeljék a produktivitást, s az így nyert olajat a legkülönbözőbb kereskedelmi utakon, a birodalmon belül és kívül egyaránt, tovább is szállítsák, elérve, hogy azokban az időkben az első számú olívaolaj exportőrökké váltak a Földközi-tenger térségében. Ám akkor vajon mikor és kik által került az olívaolaj először az Ibériai-félszigetre?
Nos, már a föníciaiak, és a korai görög telepesek érkeztével, ugyan kisebb mennyiségben, de bejutott a mediterrán országba, ám kétségkívül a Római Birodalom egyre nagyobb méreteket öltő terjedésének köszönhetően mindinkább nagyobb számban érkezett a különleges áru, sőt, nem telt el sok idő, és a Hispánia területén előállított olívaolaj lett a mediterrán térség legértékesebbnek gondolt növényi olaja, amit azután több száz, de akár több millió hajóval szállítottak tovább a déli térségben. Egy igazi aranykor volt az ókori Spanyolország tekintetében, de a középkor beköszöntével, az egyre hanyatló gazdaságban mindinkább felment az olívaolaj ára, amit egyre kevesebben tudtak megfizetni. Az emberek azonban nemcsak ezért nem vásárolták, hanem azért sem, mert a római leigázó népre emlékeztette őket, így minden olyasmit megvetettek, ami hozzájuk vagy a kultúrájukhoz kapcsolódott. Az olívaültetvények s termőföldek feletti állami ellenőrzést pedig felváltotta az egyházi felügyelet, így legtöbbször csak a templomok, kolostorok, illetve monostorok szentélyeiben, az oltároknál található lámpások működtetéséhez használták az olívaolajat, ami iránt a kereslet szinte csak az iparosodás elérkeztével lendült fel újra, ami azóta viszont töretlen, sőt, mára már Spanyolország világelsőnek számít az olajbogyó, s ezáltal az olívaolaj termelésben. A 2014-es évben például olyan jó volt a termés, hogy csak az andalúz régiót figyelembe véve majdnem másfél millió tonna (!) olajbogyót szüreteltek, ami az országos termelés 82%-át tette ki. Ám arról, hogy pontosan mely területekről is származik a spanyol olívaolaj, illetve, hogy hányféle olajbogyót is tartanak nyilván, s hogy azok közül melyek a legismertebbek az országban, majd a következő bejegyzésemben olvashattok.

Források:
etimologias.dechile.net

Képek:
(1-2.) Pixabay.com; A 3.) képen egy feketealakos, i.e. 520 körül készített amfóra látható, amely az olajbogyó-szüretet jeleníti meg. / Wikimedia Commons / CC0