"No tengo la menor duda de que si Goya viviera hoy sería un cineasta".
"A legcsekélyebb kétségem sincs afelől, hogyha Goya ma élne, szakmabeli lenne."
(Carlos Saura spanyol filmrendező)
1985. november 12.
A spanyol filmművészet meghatározó napja.
Amikor már szinte minden reményvesztettnek, és szinte teljesen kilátástalannak tűnt a spanyol mozit, a spanyol filmes szakmát illetően, akkor Alfredo Matas, a barcelonai születésű filmproducer úgy döntött, hogy egy kerekasztal beszélgetésre invitálja mindazokat, akik akkoriban a spanyolországi filmes világ krémjét alkották annak érdekében, hogy megvitassák az őket leginkább érintő kérdéseket, kételyeket és felmerülő aggályokat a jövőt illetően, bizakodva abban, hogy valamiféle megoldást találnak helyzetükre. Feltehetőleg akkor, amikor még csak megszületett e gondolat, nem sejtette, hogy lépésével egy egészen új dimenzióba helyezi, s egyben át is alakítja a spanyol filmművészetet.
A találkozóra a madridi O'Pazo étteremben került sor. Olyan neves emberek társaságában, mint Luis García Berlanga, forgatókönyvíró és filmrendező; Carlos Saura fényképész és filmrendező; Marisol Carnicero, illetve Teddy Villalba produkciós rendezők; José Sacristán film-, színházi, és televíziós színész; Charo López színésznő; és további szakmabeliek, úgy, mint Pablo González del Amo, és José Luiz Matesanz vágók; Manolo Matji forgatókönyvíró; José Nieto zeneszerző; Carlos Suárez operatőr, illetve Ramiro Gómez díszlettervező. Az összejövetel nagyon jól sikerült, és olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy voltaképpen az egy évvel később, 1986-ban megalakult Spanyol Filmművészeti és Tudományos Akadémia alapjait fektette le. Ekkoriban még ugyan nem volt semmilyen konkrétum. A tervek, ötletek csak cikáztak a fejekben, fel–fel merültek, majd el–el is csendesültek, köztük a Goya-díj gondolatával. Elhatározásuk, vagyis az, hogy valamilyen módon jutalmazni kellene mindazokat, akik teljesítményükkel, alakításukkal kitűnnek a többi produkció, és előadás közül, gyorsan megszületett, ám ennek formai oldala még nem teljesen körvonalazódott a számukra, méghozzá olyannyira nem, hogy még 1986 decemberében is azon tanakodtak, hogy pontosan milyen kritériumok alapján is kellene valakinek egy-egy díjat odaítélni. Mindez azért érdekes, mert az első díjátadó ünnepségre már 1987. március 17.-én sor került, amit megszakítás nélkül azóta is minden évben megrendeznek mintegy az előző évben bemutatott filmek, illetve az azokban szereplő alakítások jutalmaként. Lebonyolítása az Oscar-gálához hasonlóan történik, vagyis a nagyközönség számára ismert, s ismeretlen akadémia tagok egyaránt szavazhatnak egy-egy díj sorsáról.
A várva-várt ceremóniát a madridi Gran Víán található Lope de Vega színházban tartották, s néhány évvel ezelőttig Madrid különböző épületeiben, színházaiban, nagy előadó–, s operett-termeiben, vagy épp impozáns hoteleiben rendezték, de immáron már ötödik éve, hogy a délnyugati ország egyéb nagyvárosaiba költözött, úgy, mint például Málagába vagy Valenciába.
De vajon miért éppen Goya-díj lett napjaink legrangosabb spanyol filmművészeti díja?
Nos azért, mert azon túl, hogy Francisco de Goya egy világhírű festő volt, a spanyol kultúra jeles képviselője, úgy jelenítette meg képein a világot, mintha egy filmbe csöppentünk volna. Egyfelől naturalistán, a valósághoz híven, másfelől szürrealistán, sci-fibe, vagy akár egy horrorfilmbe illőn. Festményei akár egy-egy képkockák is lehetnének a modern filmtörténetben, mind a szereplők, mind pedig az ábrázolásmódot figyelembe véve. S még egy nagyon fontos tény szólt a neve mellett: ismert és rövid volt. Olyan, mint az amerikai Oscar. Könnyen megjegyezhető volt mindenki számára, s egyből felkapták rá fejüket az emberek, ha meghallották: Goya.
Kezdetben 16 kategóriában lettek díjazottak, majd ez a szám mostanra már 28-ra rúgott. A legjobb férfi, illetve női főszereplőnek járó elismerésen kívül, a legjobb rendezőnek és filmnek, vágónak, és speciális effektnek járó díjon át jutalmazzák még a legjobb animációs filmet, de bekerült a legjobb dokumentumfilmnek járó elismerés is, miként az eredeti, illetve adaptáció útján készült forgatókönyv is, akárcsak a legjobb filmzene, vagy épp a nemzetközi filmek elismerése és jutalmazása. A díj maga pedig Goya bronzból készült mellszobra, amely kezdetben viszonylag nehéz volt, mintegy 15 kg-ot nyomott, ám az idő előrehaladtával mind termete, mind pedig súlya is lecsökkent, így napjainkban már könnyedén tudják a magasba emelni az azt megnyerők, köztük olyan, hazánkban is jól ismert hírességekkel, mint Penélope Cruz, Salma Hayek, Antonio Banderas, Javier Bardem, Alejandro Amenábar, vagy Pedro Almodóvar.
Forrás és egyéb kiegészítő anyagok:
premiosgoya.com
Továbbá, érdemes elolvasni Alfredo Matas születésének a 100. évfordulója alkalmából publikált cikket az aisge.es oldalán, ahol egy nagyon jó összefoglalást olvashatunk a producer életéről és munkásságáról.
A kép forrása:
Charles Clegg / CC BY-SA 2.0
